PÜSKI MÉDIA
Tuva sámán a parlamentben - szertartás a Magyar Szent Koronáért 2012
Tuva sámán a parlamentben - szertartás a Magyar Szent Koronáért 2012Tovább
KÖNYVBEMUTATÓ
TOP 10
SZERZŐKiszely István
1971 óta tanít egyetemeken; számos külföldi egyetemi oktatása mellett 28 évet tanította A magyarság őstörténete és A Föld népei című tárgyakat az ELTE-n, a Külkereskedelmi Főiskolán, majd 1993-tól a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen a Környezetgazdálkodási Intézet (KTI) keretein belül. A magyarság őstörténete és A Föld népei témában számos egyetemi tankönyveés tanári segédkönyve jelent meg. A miskolci Nagy Lajos Király magánegyetemen és a Kőrösi Csoma Sándor szabadegyetemen óraadó.
Kandidátusi munkáját A langobard ember címmel 1971-ben nyújtotta be a Magyar Tudományos Akadémia Minősítő Bizottságához, de érdemi válasz helyett írásban azt válaszolták: 'A magyar népgazdaság számára a munka nem hasznos', így fellebbezni sem volt lehetősége. A megírt munkát Oxfordban jelentettem meg, ahol az két kötetben két kiadást megért és megkaptam érte a szakma legrangosabb elismerését, a Rudolf Martin díjat. Ezután egyre többet kutatott külföldön; a kaliforniai Berkeley Egyetemen létrehozott ISTOR (International Society for Transoceanic Research) intézmény alapításáért megkapta az Egyesült Államok Einstein Akadémiájának évi bronzérmét.
1990-től 1994-ig a Magyar Televízió Külpolitikai Főszerkesztőségén főmunkatársként dolgoztam, majd 1994-ben megválasztottak Budavár önkormányzati képviselőjének és Budapest I. kerülete alpolgármesterének. 1998-tól, - mandátumom lejárta után - a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban a miniszternek tudományos tanácsadója lettem; a felsőoktatás és a népfőiskolák ügyei tartoztak hozzám. A miniszteri kabinetirodából az Agrárszakoktatási Intézetbe (ASZI) mentem, ahol szakmai vezető és tanácsadói állásban vagyok; ott az Agrár Népfőiskolák Koordinációs Irodáját (ANKI) irányítom. A Szent István Egyetemen Gödöllőn a Környezetgazdálkodási Tanszékén 1993 óta vagyok óraadó; a Humán B-tárgyak közül A Föld népei I-II, A magyarság őstörténete I-II és A magyar ember c. tárgyakat tanítom. E tárgyakban a tankönyveket is megírtam. 2000-re elkészült 1600 oldalon A magyarság ősi kultúrája című monográfiám, ahol kiemelten írok a magyarság ősi növényeiről és állatairól. Az utóbbi években 'ismeretterjesztő' munkáim közül igen sok cikkem jelent meg a népfőiskolák témaköréből. Életem munkásságának summázásaként 2004-ben megjelentettem a magyar antropológia monográfiát A magyar ember című két kötetes munkában. 2006-ban a Miskolci Nagy Lajos Király magánegyetem díszdoktorátusa. Professzor emeritus Miskolcon, óraadó egyetemi tanár a Kőrösi Csoma egyetemen és a Nyugat-Magyarországi Egyetemen (Apáczai Csere János Kar, Győr). 2007-ben a 'Da bibere' zalai borlovagrend lovagja





