Kosár tartalma:
29 termék

SZERZŐ

Csurka István

Csurka István

Csurka István  (1934-2012)

 

Csurka István
Csurka Istvan.jpg
Csurka István az Ünnepi Könyvhéten. Budapest, 2011. június 3.
Született Budapest
1934. március 27.

Csurka István (Budapest, 1934. március 27. – ) író, dramaturg, politikus, a MIÉP elnöke. Csurka Péter fia, és Csurka László színművész bátyja.

Életrajz

1956 után fél évre internálták, majd beszervezték III/III-as ügynöknek. A kilencvenes évek elején az elsők között tárta a nyilvánosság elé ügynökmúltját. Állítása szerint a beszervezési nyilatkozatot az internálás során, kényszer hatására írta alá, és soha nem írt jelentést. Az átvilágítások eredményei és a levéltárakban fellelhető dokumentumok szerint az együttműködés teljes hiánya miatt alkalmatlannak nyilvánították. 1985-ben részt vett a magyar politikai ellenzék monori tanácskozásán. 1987-ben részt vett az MDF megalapításában, 1988-tól a párt elnökségi tagja, 1991-1992 között alelnök.

1992. augusztus 20-án a Magyar Fórumban megjelentette Néhány gondolat a rendszerváltás két esztendeje és az MDF új programja kapcsán című írását, amelyben kritizálta a kormány politikáját, és bizonyos társadalmi folyamatokat.[1] A cikk miatt számos támadás érte, és az MDF más vezetőivel is ellentétbe került. 1992 szeptemberében létrehozta a Magyar Út Alapítványt. 1993. január 22-én, az MDF VI. országos gyűlésén 536:674 arányban alulmaradt Antall Józseffel szemben a párt elnökségéért folytatott küzdelemben. Kevéssel ezután megalapította a Magyar Út Körök mozgalmat. Május 26-án részvételével az MDF-en belül megalakult a Magyar Igazság Nemzetpolitikai Csoport. Az ellentét közte és az MDF más vezetői között egyre fokozódott; végül 1993. június 5-én az MDF Országos Választmánya kizárta a pártból.

Júniusban a Magyar Igazság Nemzetpolitikai Csoportot és a Magyar Út Köröket felhasználva megalapította a Magyar Igazság és Élet Pártját, melynek azóta is elnöke, és a párt parlamenti tagsága alatt frakcióvezetője is volt 1998 – 2002 között. 2006-ban pártja a Jobbik Magyarországért Mozgalommal közösen indult az országgyűlési választásokon Harmadik Út néven, ám a koalíció nem tudott bejutni a Parlamentbe (2,3%-ot értek el).

Politika

Az elnöklete alatt álló MIÉP (az akkori parlamenti pártok közül egyedül) ellenezte a NATO-ba és az EU-ba való belépést; támogatta a státustörvényt. Az USA-t ért terrortámadások után részvétét fejezte ki az áldozatok felett, de rámutatott arra, hogy a terrorcselekmények egyik lehetséges kiváltója éppen az USA politikája. A parlamentben ennek megfelelően nem támogatta a magyar katonák részvételét az Afganisztán elleni hadjáratban. Kezdeményezte Izrael elítélését a palesztinokkal szembeni fellépései miatt. Támadta a Magyar Nemzeti Bank vezetését, mert szerinte Surányi György vezetése idején "idegen érdekeket" szolgált az intézmény. A MIÉP támogatja a trianoni határok békés revízióját, és erősen elítéli az eddigi magyar kormányok „nemzetpusztító politikáját”, amely szerintük részben a külpolitikában, részben olyan belpolitikai tevékenységben, mint a „túlzott és teljességgel ellenőrizetlen privatizáció”, illetve az abortusz legalizálása, nyilvánul meg.

Irodalmi munkássága

Novellák

Drámák

Megfilmesített művei

Díjak

Hivatkozások

Források

Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
Csurka István témában.

Külső hivatkozások



Püski Kiadó és Könyvesház
Kapcsolat
Üzletünk:
1013 Budapest, Krisztina krt. 26.

Telefon:
06 1 375 7763, 06 1 214 3905

Fax:
06 1 214 3905

e-mail:

A magyar értékeinket megőrizve lehetünk csak európaiak
Facebook