Püski Kiadó

ESSZÉK, TANULMÁNYOK
Bognár József: Vissza a magyar útra
Bognár József
Vissza a magyar útra
Az elmúlt húsz év szellemi mozgásainak egyik ma már legendás előharcosa volt a Hunnia c. folyóirat. A múlt század kilencvenes éveinek elején már mindenről írtak ebben a lapban, amit ma már sok ún. hivatalos lap (Magyar Fórum, Magyar Demokrata, Magyar Nemzet stb.) is megfogalmaz, legyen az magyar őstörténet, nemzeti sorskérdések, jobboldaliság, holokauszt stb. De a kezdet, a tabudöntések mindenképpen a Hunnia (és a szintén akkori Szentkorona) érdeme. Ennek a lapnak egyik szerkesztője volt BOGNÁR JÓZSEF. „Az itt összegyűjtött írásokat a sokszínűség jellemzi. A magyar és az európai történelem dogmáktól mentes látása. Azt tudhatjuk meg általuk, hogy a történelem egy szerű, tiszta dolog, csak az ideológusok teszik nehézzé, zavarossá”. A kötetben foglaltak az alábbi TARTALOM szerint követhetők nyomon: • MAGYAR VALLÁSOSSÁG (A mértéket nem alulmúlni, nem felülmúlni, hanem beteljesíteni kell); • KIK VAGYUNK? (Nemzeti önazonosságunk zavaró tényezői); • LÁZADÁS ÉS FORRADALOM; • TÉRBEN ÉS IDŐBEN (Avagy merengés a magyar nemzetstratégia hiányáról); • PONTIUS PILÁTUS BŰNE; • BARBÁTÓL A BANYÁIG; • GÉZA FEJEDELEM KÉT ISTENE; • ÉLTETŐ POLITEIZMUS; • POGÁNY SZEMLÉLETMÓD; • KÖZÖSSÉGI SZERVEZŐDÉSÜNK GYÖKEREI; • A JELENÉSEK KÖNYVE ÉS AZ ÉLET; • A POZSONYI CSATA; • SZERÉNY KÉRELEM; • KÖRLEVÉL A KATOLIKUS PÜSPÖK URAKNAK; • VAJK, A HITEHAGYOTT (Kényszerek és lehetőségek a X-XI. század fordulóján); • ZSARÁTNOK BEKÖSZÖNTŐ; • A KHEOPSZ - PIRAMIS TETEJÉRŐL (Kereszténység és /Új/pogányság); • KERESZTÉNYSÉG ÉS ISZLÁM (Egyik kutya, másik eb), • ZARATUSZTRA MÁR ÜNNEPELTE; • AZ „EZEREGYÉJSZAKA” EGY MESÉJE; • VISSZA A MAGYAR ÚTRA (Beszélgetés Bognár Józseffel); * A „VISSZA A MAGYAR ÚTRA” című ezen kiadványt azoknak az olvasóinknak ajánljuk, akik a fenti tartalomnak megfelelő témák elolvasása után maguk döntenek majd arról, hogy a történelem egyszerű, tiszta dolog-e, amit csak az ideológusok tesznek nehézzé, zavarossá, és ki is tudják belőle hámozni, hogy mint mai magyarok mit tartanak a maguk számára a legértékesebbnek?
Kategória: ESSZÉK, TANULMÁNYOK
Kiadó: Ősi Örökségünk Alapítvány
Terjedelem: 146 oldal
Méretek: 14 x 21 cm
ISBN: 977 2063 44 1205
Eredeti ár: 1.400 Ft
Webáruház ár: 1.190 Ft

KATALÓGUS

Püski Kiadó és Könyvesház
Kapcsolat
Üzletünk:
1013 Budapest, Krisztina krt. 26.

Telefon:
06 1 375 7763, 06 1 214 3905

Fax:
06 1 214 3905

e-mail:

A magyar értékeinket megőrizve lehetünk csak európaiak
Facebook