Püski Kiadó

ŐSTÖRTÉNET
Ferenczi Enikő: DIONÜSZOSZ KULTUSZÁNAK NYOMAI A KÁRPÁT-MEDENCE HELYSÉGNEVEIBEN
Ferenczi Enikő
DIONÜSZOSZ KULTUSZÁNAK NYOMAI A KÁRPÁT-MEDENCE HELYSÉGNEVEIBEN

avagy egy kísérlet kísértése

A helységnevek tanulmányozásának e rendszerelvű megközelítése a mitológiának jóval nagyobb szerepet tulajdonít, mint ahogyan az eddigi próbálkozások tették. A szerző a dionüszoszi mítoszt és termékenységi kultuszokat alkalmazta kutatása keretéül. E mítosz főszereplőinek, az isten jelzőinek, jelképeinek és a kultusz kísérőjelenségeinek név-összefüggésében meg is találta a kárpát-medencei településnevek zömének megfejtési kulcsát. A szerző feltevése szerint azok a főként növény- és szőlőtermesztéssel foglalkozó népek hozták magukkal ezeket a jelképeket, amelyek rövidebb-hosszabb ideig megtelepedtek Közép-Európában. Ezen törzsek nevei és központi jelentőségű termékenységi szimbólumai maradtak fenn a kárpát-medencei helységnevek számottevő részében. Mindez arra világít rá, hogy a Kárpát-medence településneveinek etimológiáját nem lehet az ún. indo-európai nyelvek nélkül meghatározni, mint ahogyan a dionüszoszi kultusz nyelvi vonatkozásait sem lehet felgöngyölíteni a magyar nyelv ismeretének hiányában. Ugyanis szoros összefüggés létezik az ősi magyar és az indo-európai nyelvek között. Ennek következtében az indo-európai nyelvek gyökeinek kutatásában is fontos szerepet játszik a magyar gyökrendszer. A termékenységi szimbólumok, a különféle törzs- és településnevek szoros nyelvi összefüggése alapján a szerző azt a következtetést vonja le, hogy a Kárpát-medence településneveinek nagy többsége legalább másfél ezer esztendővel korábbi, mint ahogyan azt a hivatalos történetírás a különböző okiratokban való említésük szerint eredezteti. A SZERZŐ LEGFŐBB KÖVETKEZTETÉSEI KÖZÜL: X.3.a. A Kárpát-medence településneveinek etimológiáját nem lehet az indo-európai nyelvek „bevetése” nélkül meghatározni, mint ahogy a dionüszoszi kultusz nyelvi vonatkozásait sem lehet felgöngyölíteni a magyar nyelv ismeretének hiányában. Szoros összefüggés létezik az ún. indo-európai és az ősi magyar nyelv között. X.3.b. A tanulmány során bebizonyítottuk, hogy a magyar nyelv gyökei sok esetben a (beszédhangok történelmi változásainak törvényei alapján rekonstruált) proto-indo-európai (PIE) gyökökkel azonosak. X.3.c. Az indo-európai nyelvek kutatása és összehasonlítása a nyelvészek számára egy megkerülhetetlen követelményt fogalmaz meg: a magyar gyökök tanulmányozása alapvető fontosságú, jelentésük mérvadó, egyrészt ősiségük okán, másrészt a magyar nyelv páratlanul szerves fejlődése miatt.
Kategória: ŐSTÖRTÉNET
Kiadó: Fríg Kiadó
Terjedelem: 160 oldal
Méretek: 16x23
ISBN: 978-963-9836-24-2
Eredeti ár: 2.200 Ft
Webáruház ár: 1.870 Ft

KATALÓGUS

Püski Kiadó és Könyvesház
Kapcsolat
Üzletünk:
1013 Budapest, Krisztina krt. 26.

Telefon:
06 1 375 7763, 06 1 214 3905

Fax:
06 1 214 3905

e-mail:

A magyar értékeinket megőrizve lehetünk csak európaiak
Facebook